Jóllét Tanterv

– Színházi nevelés és dráma az iskolai jóllétért –

A Nyitott Kör főként színházi neveléssel foglalkozik (Theatre in Education/TiE), amely a részvételi színház egyik formája. Mottónk a “Játék, Színház, Felfedezés”, amely a tevékenységeink folyamatára, az érzelmi bevonódáson keresztüli tanulásra utal.

Az elmúlt néhány évben a színházi nevelés lehetséges változatait kutattuk felnőtt csoportok, tanárok és nevelési-oktatási munkát végző szakemberek részvételével és számára.

A To Be projekt keretében felfedeztük az egy iskolában dolgozó tanárokkal való együttműködésben rejlő hatalmas potenciált, miközben diákjaikkal színházi nevelési előadások keretében találkoztunk, fokozatosan egymásra épülő események során. Mindezek alapján dolgoztuk ki a Jóllét Tantervet:

Jóllét Tanterv

A programsorozatban a résztvevőkkel együtt fedeztük fel a jóllét témáját és a hozzá kapcsolódó problémákat. Ez magában foglalta a motiválatlanságot, a magas elvárásokat, amelyekkel a diákok és tanárok a formális oktatási rendszerben találkoznak, az intézményen belüli különböző szerepköröket betöltő személyek közötti kommunikáció nehézségeit. Szó esett a tanulás természetéről, és az érzelmi bevonódás szerepéről. A folyamatot művészetalapú részvételi akciókutatás kísérte és támogatta, amelyben az eredmények részletesen leírásra kerültek.

Jó(l) vagy? – Akciókutatás

Multimédiás segédletek a Jóllét Tantervhez

Élni és túlélni – Mágnestábla (Első tanári workshop)

Kedvenc helyek az iskolában – Mágnestábla (Második tanári workshop)

Szasza történetének felvezetése – Tanár szerepben (Második tanári workshop)


Visszatekintés Szasza képzésére – csoportos improvizáció (Második tanári workshop)


Visszatekintés Szasza hetére – 4 emlékezetes pillanat (Második tanári workshop)

Szasza féltve őrzött tárgyainak üzenete (Második tanári workshop)

A Jóllét Pulóver (Ötödik tanári workshop)

 

SZERZŐK: Dr. Dóczi-Vámos Gabriella, Jozifek Zsófia, Dr. Lendvai Lilla, Meszlényi-Bodnár Zoltán
GRAFIKAI SZERKESZTÉS: Danczi Dániel, Kantár Kristóf, Molnár A. Alíz
MULTIMÉDIÁS SEGÉDLETEK: Magócsi Márton, Rostás Bianka
FORDÍTÁS: Mihócsa Kinga

A To be or not to be well? – Drama and Theatre in Education című projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványokban megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. A projekt 2019. szeptember 1. és 2022. január 31. között zajlott. Kódszáma: 2019-1-HU01-KA201-06127.

Jelezz vissza a kiadványokkal kapcsolatban!.

Csatlakozz a Jóllét, Dráma, Oktatás nemzetközi csoporthoz!

Kapcsolódj a projekthez LinkedInen!